Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Lázár János közlése szerint a kormány mérlegelte az észrevételeket és úgy döntött: a Megyeri hidat a jövőben is díjmentesen lehet majd használni. A miniszter szerint a vidéken, az autópályák mellett élők, illetve az ottani társadalmi csoportok és szervezetek támogatták az útdíjrendszer tervezett módosítását.
A jövőben is ingyenesen lesz használható a Megyeri híd – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap. Lázár János a HírTV-nek nyilatkozva azt mondta, a díjmentesség fenntartásáról azután döntött szerdán a kormány, hogy mérlegelte az észrevételeket.
A miniszter beszámolt arról, a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatta a kormányt az önkormányzatokkal és a szakmai érdekképviseletekkel lefolytatott tárgyalásokról.
Lázár János szerint a vidéken, az autópályák mellett élők, illetve az ottani társadalmi csoportok és szervezetek támogatták a díjcsökkentést. Felhívta arra a figyelmet, hogy a jövőben 42 ezer forint helyett megyén belül ötezer forintért használhatják az autópályát.